Fabrika Mór
By
2017 MÁV-Odüsszeia
Író szava az előfizetőkhöz, kik 2007.12.17-n veszik majd kezükbe a Sóti Közlönyt: Esetleg meglepve tapasztalhatják, hogy Szindbád már ötödik útját teszi meg, holott eddig még csak az elsőnél, illetve másodiknál tartott,- miket a tisztelt előfizetők 2007 SZE. 08-án, s 14-én olvashattak. Mentségül jelzem, hogy írásom folytatását nem terveztem, azonban a www.VBClub12.gportal.hu internetes oldal lelkes fiatal gárdája további utakat kért tőlem, így jelent meg november 30-án a harmadik és második út- Madzsar atom címmel.
ötödik út
Bay-t látni télen, fagyott ablakokkal,a jégcsapos tetővel, kalákával: jegyez hirtelen múló VBO-látogatást (esetleg következményekkel). Ülni Bay-n ülni (ajtótól harmadikpáholy legszerencsésebb: jelzőoldalt, menetiránynak háttal)- s látni kellemetes leányzót: bakterböjtkor: -90-es lutrin 37-et, 52-t meg tedd! egyébkor: vágányzár ( ahány hamis foga volna a leányzónak,- annyi óráig).- ( Mázsavár Béla: Godisai kalendáriom az 1972 esztendőre, s az vasuti álmok jegyzéke).
Immáron megjött tavasz, megszerelmesedtek az állatok, s mint az Ó utcai leányok dagadtak a fák-bokrok rügyei. Húsleves módjára gőzölgött a táj, s Szindbád, hacsak egy kerítés mentén loholó kutyát meglátott, a Ménesgazdára gondolt- bej régen is láttam én azt!
Az óra mutatója éppen hogy csak elhagyta a hatost, mint gyík a nohabot Tárnokon, útra keltek immár a Veres Medve vendégei, a rút, gurgulya arcú kocsmáros kimérte az utolsó palack minőségi veresbort is pókhálós palackjaikból, eh, ugyan mikor is volt az minőségi? Veresnek Vak Béla ha látja, de biz, már a csiger is bor azért! A lomha folyó felett fölkel a szőke nap, s az égkék,- áprilisi vasárnapokon látni talán ilyen eget, mikor az embernek utazhatnékja támad- városból falura, faluról városba, leginkább persze azok utaznának, kiknek mérleg jegyében álmuk kulcsa, s semmi eséjyük kinyerni azt...,- kocsi ablakán Szindbád régmegholt édesanyja kopogtatott, -kitől kicsiny szőlejét, földjét örökölte Tolnában.
-Eh, ki az? Most már ugyan nyugodtan benyisson, bárki fia volna is (még inkább, ha leánya)- egy kevés nyíri vinkó maradt még talán az asztalon!
Őszhajú bácsika lépett be, a postások zöld egyenruháját viselte. Száz éve talán még borbélynak ment volna el, s a fehér habot szántó pengén- mint alagútban a szili a diósgyőri sineken,- csillant volna a lámpák fénye; végigjárta volna a Nagymező utcát, s végigberetválta volna az éjszakázó skribákat, lumpokat a szeparékban.
-Postája érkezett, nagyságos úr! A hajnali sóti személlyel érkezett, s gondoltuk, még früstök előtt bizonyosan örömmel olvasná.
-Valóban! Lássuk hát a pakkot! s Szindbád olymód bogozta ki a barna csomagolópapírt Békés ( Vésztő) téli gokartjai (miket Szindbád karácsonyi üdvözlőlapokon látott) módjára átszelő fehér cukorspárgát, mintha bimbódzó leány fűzőjét, s a Bp-expresszkocsik morzsaszín kárpitjaira emlékeztető ívpapírt. mint hét tengerek térképét- hajtotta előbb ketteted, majd egyrét. -Látom, Sót megint a mi kezünkön van, másképp hogy is kaphattam volna meg a Siebenberger Zeitungot? Hadd lám, van e itt valami cikk F.M. jelzettel?
-Tudja nagyságos úr, én már csak jobban szeretem az Á.S. szignálta verseket, magyaros búsongókat.
-Való igaz. Egyébként úgy hallám, ez az Áregy Selym még tán Dukk-Dukk Bandinál is nagyobb költő volna, megiszik igaz, napjában 7 liter veres bort is, egészségére váljék!
-Igen ám nagyságos úr, de Fabrika Mór urunk sem adja napi 2-1 liter alá!
-Gyermekbeszéd! Mit jön az 1-2 akár csak az 5-hez- úgy hírlik ennyi bort ivott volna Szobi Dániel főszerk úr, még annó skriba korában a "Medvésző báró"-hoz címzett kocsmában,- milyen kár is, hogy bezárták azóta! Node valóban! A Zeitung ugyan itten volna, de a Közlöny meg hol is maradt? Biz régen olvastam én Áregy Selym legújabb verseit (Óda Budapesthez- vagy miféle címmel hozták le, s zengő újmagyaros héthuszonegyesekben íródott... ), ki tudja, költ e még egyáltalán?
-Kapitális tévedés történhetett csak, nagyságos uram! Ugyan miképp ne jelent volna meg a Közlöny, ja a Zeitung igen, s ugyanazok szerkesztik- Áregy Selym versei maradnak csak ki az utóbbiból.
-Való igaz, Dániel úr! S vajon meg vannak e még Sótot a "Mezei metróhoz" "Víg vájárhoz", s "Burg Bastillehoz" címzett kávé ( s egyéb ital) mérések? Oda úgy tudom, mindig is jár a közlöny, lévén a szerkesztőknek törzs helyei!
-A "Burg Bastille"! S vajon énekel e még ottan Monosfás Cecillia?
-S vajon isznak e még a "Mezei metró”-ban kenőpálinkát? Node, induljunk, Dániel bácsi, a személy Budáról már elindult, úgy látom, s nékem is kell vagy két óra, míg leérek a vasúthoz! Hely, ez a kutya sztrájk!- tíz éve nem fordul már meg a sárga (szárnytalan) Ikarusz a "Fő utca 1"-hez címzett korcsma előtt; s már a vasutak menetrendje sincsen , hogy azt lapozva keresse ki a késsel- villával megjelölt stációkat- igaz azt már akkoriban sem volt érdemes megtenni, mikor még nem sztrájkoltak a menetrendszerkesztők,- a miskolci, s a soproni "Kőnig Mathias" volt tán a két utolsó restauráció a vasutak pályái mentén, hol a fáradt utas ehetett- ihatott.
A fák úgy suhogtak, mint intézeti leányok szent Mihály Váci utcai bazilikájában gyóntató atyjuknak, ha éppen huszárral álmodtak volna- ugyan mikor is álmodtak volna bárkivel is- talán még velem sem- morogta Szindbád ( ekkoriban úgy érezte, a nők fele a juss murmurandi maradt már csak meg már- hiába, felfalták a nők, mint Turi Danit). Már az állomásoscska másodnév- adó falujában kaptatott felfelé a hágóra (hol csárda várja a megfáradt vándort, s azt, kit már három falu kocsmáiból is kitiltottak), s egy kertből fiatalok mulatása zajgott ki- mit is tudják azok! A füredi Annabálon szól a zeneszó- itt is, s ez a nájmódi ének fülemnek nem túl kedves! Inkább jönne egy vén cigány, csak hangja legyen friss, mint a medinai szellők október elején!
Ugyan, hova is tűntek már a grófkisasszonyok, téeszelnöknék? Hová lettek uraik, gyermekeik- mi maradtunk már, csak korcs utódok? Hova lett mosolyuk, ölelésük, kötelük,- miről csüngtek keményen, s koporsójuk, ha volt? S ki kíváncsi még a bakterlőtte VBO-s története, kit azóta felfaltak a farkasok, valahon a Börzsönyben?
Lenn a völgyben már látszott a vasút- szerencsére ne folytak most erre, mint a Sziget körül a Duna- végtelen kék kocsik, vagy mint őszi esők után megeredt erdei csermely- egy-egy tehervonat. Fölébredt már az előneves falucska is, IFA-k, ARO-k keresztezték a rozsdásezüst sineket, mitsem félve a sóti gyorstól- ugyan mit is keresne az erre (gyors egyébként sem járt erre már vagy tíz éve); reggel 6:00-kor leindul a személy Sótra, délben fordul vissza, 18:00-kor megint Budáról volna indulása, míg végül éjfélkor indul vissza Sótról. Megpihen az minden városban, városszélen- a restikben hányszor is várta Szindbád a selyem-s egyéb textil üzemekből hazatérő asszonyokat régesrég,- falvaknál, tanyákon, s a csomópontokban bevárja a kis piros HÉV-eket, s fele útján megállapodott Szindbád állomásocskáján is.
A kis állomás úgy fogadta Szindbádot, mint vagy százharminc éve minden más utazót,- ha mindenki sztrájkol is, a szentlélek mégsem- hogy másképp nem maradt volna egyébként kezemben sem az ajtó, sem a kilincs? A falat mindenféle ragaszok díszítették, dohányzási tilalom a német s osztrák vasutakon, Romániában, H-start kedvezmények, s menetrendek, mik még jó tíz éve voltak érvényben a 40-es vonalon.
Kopogtatott a fehérmázas vaskeretű ablakon- telente tavakon fagy ilyenre a jég,- a jólfűtött (wohltemperiertes) irodában látni lehetett, mint állott fel udvarlójával fojtatott sztrájkolásból a forgalmistahőgy- tán azóta nem házasodtak még össze, hogy sztájkra léptek az anyakönyvvezetők,"- Mit parancsol az úr?" -kérdé.
-Meg van e vaj a vasút Sótbánya s Bátaszék között?
-Minek is bontották volna fel egyébért Tata s Herceghalom közt a második vágányt? még valahol Békésben kocsit is szereztek, de ezt majd úgyis elmesélik ott majd az úrnak a kalauzok, mint ahogy ez már csak szokásban van arrafele.
-Kettőszáz kilométernyi jegyet kérnék akkor, első klasszikára.
-S merre?
-Kik maguk nekem, hogy megszabják nekem, merre is utazzak! Akkor hát innen Nagyhajmáson át le egyenest Sótra- Sótbányán, s Bátaszéken át pedig Gádorosra,- van ottan nékem egy komám, az majd hazavisz ( úgyis kíváncs új boromra).
-181 kilométer. Másodosztály...
-Csakhogy én elsőre kértem...
A szelvénykövek, mint képes kalendáriomokban hónapok, számolatlan maradtak el Szindbád megett, s állomások, mint Szilveszterek- névnapok- durchmarsok, ( legemlékezetesebbek voltak köztük tán a Nagymező utcai "Bécs városához"- címzett vendéglőben esettek, igaz, hol is már a Bécs városa?"). Szinbád valami ócska régi könyvet olvasott, 2012-ben játszódik (hejh, öt éve volt már biz az, s azóta is csak ez a hadimenetrend! )- egy Makó nevezetű zsokéról írta valami korhely- csak neve végin mit keres a többes szám, aztat ha tudnám? Pedig, eztet a Makó-zsokét biza én is ismertem, a király díjat is elvitte egyszer- hej, hol is vannak már a numeró 46-os villamosok kettős kocsii, mik a Podmaniczky útnak sarkán vártak, Püspökladányi rastaurációbol ha a Derbire igyekeztem.
Mecseknek vad hegyei közt járt a vonat, mikor zöldparolis határőrök szállottak fel- Busó Jani, Busó Jani, nem kelletek már ide ti, műszakiak! Milyen kedélyes is a háborúzás mostanában! Fél évig mi vendégeskedünk a rácoknál, majd aztán a rácok jönnek ide- akkor lehetne aztán csak finom ebédet, jó bort kapni a "Burg Bastille"-ban,- mikor rác tisztek fizetik a polgárasszonyok vacsoráját; csak az a passzport ne kéne akkor, a jóféle lumpokat Gálosfán túl olyankor sosem engedik...
Szindbád déltájt érkezett meg Sótra, s csak valami hét óra múlva indult tovább, volt ideje hát bőven a jeles irodalomfiak nyomába erednie. Mezeit, Vígot, Burgot végig járta, a szerkesztőket mégsem találta sehol- átfutotta azonban a Közlönyt- bennne Selymtől csupán csak egy verset lelt- "UD-óda" hirdette címe,- belőle azonban mit sem érte Szindbád- mi az a dió-dad szilici cumi, s ki az a Tiri Sztorka? A Burgot azonban végül is útba igazították Szindbádot- a szerkesztők minden bizonnyal a "Vásárhely" boltozatos termében kell hogy legyenek.
Már igencsak kimerült volt a nagyságos úr a kereséstől, így örömmel ereszkedett le a "Vásárhely" boltozatos termének fapadjára az egyik zugolyt, honnan azonban szemmel tarthatta a pincért s betérőket. Víg danolva érkezett a literátor kompánia- a turbános Áregy Selym óvatosan lépett szattyánpapucsában- hely, mikor még Szindbádnak is megvoltak, mikor még a grúz határ mellől nem kergették el féltékeny török háremurak!- s a nagy brontesz Fabrika Mór-arca mint a Budafoki "Veres medve" csaplárjáé,- mint magyarok közül Árpád, morvák közül Szvatopluk (mindkettőt a GANZ- Maschine und Waggon Fabrik Budapest-gyártotta, még a második háború előtt...), magasodott ki pocakos költő,- s a Sóti Teáter Szendrő Jóska (akkoriban volt csak egy nagy család a trupp!) óta tán legnagyobb attrakciójában ( Így rendeztek ti)- Hacseket s Sajót alakítottak- színész társa, s őszülő, kissé görnyedt szerkesztő, a rettegett tollú Szobi Dániel, végezetül a lap állandó illusztrátora, tán legnagyobb medálionfestőnk, Velőház Tihamér közül.
A csapos meghozta a sert, bort, húst, uborkát-, ki mit szokott, hozta máris a pencilust, kutyanyelvet (egy ideig pihentek még ), majd békében hagyta a társulatot. Selym pedig hívogatni kezdte hegy levével múzsát, az egyetlen asszonyszemélyt, ki jobban szereti a férfit, ha az borgőzös. Persze nem kérdéses, legjobb verseit a 13literesDániel-napokon írtak (szokásos olyankor 13 liter bort rendelni, mit a 4-eknek volt kötelessége meginni- az ünnepelt ivott, csak épp már 2l után átadta a másnapi szám szerkesztését a szedőknek, s Fabrikának- míg a maradék 11literen a festővel osztozott a költő.), de már most is beváltogatta szép rendben a kutyanyelveket szerkesztőjénél, mire az újabb pohár bort mért ki néki.
Mint későn érkezett krakéler, hagyta ott Szindbád a boltozatos termet, igaz semmit sem fogyasztott, semmit sem fizetett. Az állomáson, a második vágányon, honnan a bátai BZ indulása tudva volt, már ott is állott a piros-serszín kocsi, rácsosablakú poggyászkocsival. Erre szállott föl Szindbád, mert szerette volna a csípős márciusi éjszakát duruzsoló olajkályha mellett a támlátlan padon tölteni, hallgatni kalauzok meséjét, mint állították meg valahol messze, hová még a szögedi gyors sem fordázik- baleseti daruval a személyt, parancsoltak le utast, vezért, kalauzt, s hogy azóta része a szolgálati felszerelésnek a mannlicher- ki tudja, mikor támadna kedve az ólmosbotos-fokosos mokány békési parasztoknak visszavívniuk a 217-es Bzmotort? -Értem már a korhelyeket, kiknek igazán akkor esik csak jól a szesz, ha diósgyőri sineken kattognak az acélkerekek, álmodj hát,-álmodj hát,-álmodj hát... igazán jó altató ez, páncélos kalauzokkal álmodom majd, mormolta őrült elméjében, s nem pislogtak már sárgán messzi kis falvak, mikor a kis piros kocsi eltűnt a setét márciusi éjszakában.
VÉGE
|