Fabrika Mór
                                                                               Végzárfény
                                                                         Niké-napi 500+80

 Szindbád, a nevezetes korhely utazó, hét tengerek, három óceánok híres hajósa, ki az időtájt édesanyjától örökölt kis földjét művelte Tolna szívében, igen kedvelte a téli napfordulót, mikor tudvalevőleg leghosszabb időkig lehet álmodni, nomeg mikor a leghosszabb durchmars tart, kezdve az év utlsó napját- december 22-t követő naptól egészen decembernek 31. napjáig- mivel egy régesrég élt pápa január elsejét tette meg az új évnek kezdetévé. Mintha valahol az alföldön leszállottam volna már vonatomról, még látnám az utolsó kocsi parázsló piros fényét- városszéli vitrin-éjeken parázslik így cigaretta budai tülekedők kezében. Szindbád pedig még sokáig iszogathat a kis állomás italmérésében, ködlő cigarettafüstben- ugyan minek is tiltják meg a dohányozást a vasutakon? Hova tűnik a pénztárak, informáió-k dunakeszi műbőr- trónusok fanyar cigaretta illata? Hová tűnnek majd a régi dohányosok? Akkor lehet majd kényelmesen utazni! Óránkint megszakítani az utat, elsörözgetni, elszívni egy slukkot, majd, ha megvann az igazolás, várni a következő vonatra... Most már csak a piros diesel-mozdonyok füstjét szívhatjuk úton, igaz, jobb is az minden Szofkánál!
 Hosszak voltak ekkkor az éjszakák, hosszan álmodott hát Szindbád, avagy hosszan utazott, hiszen mi hasonlít jobban az álomra, mint egy Wintrenacht-Reiße in Ungarn? A vasutak piros-fehér flirt-kocsijával álmodott. Martonvásár-velence-Baracska, mormolta a megállások neveit, mint ahogy azok őrölt elméjébe jutottak. Az álmos földek en a hó mint tápcarkett felett szoknyák alja- keringett hideg téli szélben, s mint billiárdasztal golyói szállottak varjucsapatok a ködlő táj felett. Egy állomáson fiatal leány (igen csinos) szállott volna fel, azonban nem nyílottakk ki a kocsi lépcsőfokai, minek pedig történni kellett volna, aj- biztos der a flirtnek névelője- s így az állomáska pirossapkás vasutija segítette fel, hej, vajon csak fiatal lányoknak nem nyílik ki a lépcső? Jó ideje szaladt azóta már a kocsi, mikor a föld gyorsulni kezdett, s a kis műanyag asztalkán úgy kocogott a laposüveg, mint áltmódi káémasinériák teteje, avagy Ik412-k kéményének fedele. A 12. négy-12-es ikarusz, BPI-011 jutott Szindbádnak örölt elméjébe, az a buszocska, mivel az Egyetemi könyvtárból menekült még egyszer régesrég. Agg professzorok tartottak előadást, mindenféle érdekes dolgokrul, Szindbádot ki is kérezték latinból, s kollega úrnak szólították,- noha latinból sosem jeleskedett (Sum nihil et facere nihil!- ezt tudta csak csupán), s jusst, ha tanut is, doktor úr azonban sosem lett. Nem tetszettek azonban Szindbádnak az egybegyűlt tömegek, s miután egy ősz professzor elmesélte, mint sikerült kiderítenie, hogy nem Sótót volt első egyetemünk- s szeszt kért, azonban beherovkát mégsem, Szindbád félemében, miszerint őt megtalálná az Ügyvéd, kinek nejét juliustól októberig kocsikáztatta a Hidegkúti úton, még annó 1900, inkább irányát a numeró ötös autóbusz stációja fele vette. Örömmel látta a kocsit, minek kéménye oly víg kéjjel eregette füstjét, mint december 23-án a 31721 kocsijának izzzó szeneskályhája. Szindbád Kapásnét kereste, ki egykoron még talán az Ó utca 29-ben volt szolgálatban, mindenféle skribák nagy megelégedésére- majd a Chonti utca, végül a Dunapentele-Sztlinváros-Dunaújváros-épphogyhívják-i acélműben, s kinek fényképét egyszer még a Sóti Néplap is lehozta, még valamikor alapításakor, annó 1952. Aztán persze agy télejei reggelen disszidlásra adta fejét, honnan azonban nemzetgazdasági érdekből visszahozták. Szidbád halgatta hát a kerekek nótáját, mit végig az ötvenkét kilóméteren csattogtak, Áregy Selym busóngóira hasonlított, az ablakból talán látta a tanya fényeit, hol Rézi várta volna, azonban elefeledte hol is kellett volna leszálnia, így végiutazta az 52km-et Majsától Kecskemétig. A kocsiban egészen olyan volt mint Mikszáth vén batárjain, négy víg diák kvaterkázott, s néha tanyasiak szállottak föl- lehet hogy köztük voltak Rézi éjjeli látogtói? Tudják ők hogy hol kell fölszálni, óhol kell leszálni, mikor- s meddig kell várni, tudtak ők élni,s tudnak még ma is. Talán így kéne nekünk is. Mikor a táj már olyan gyors volt, mint a flirt-kocsi, szerncsére nem gyorsult már tovább. Murauban kilépett volna a kocsivezető- Sájsze- tríbvágn kaputt! kíáltaná, azonbana itt, most, ebben az álomban csak anyit mondott a vezető. "Tájékoztatom tisztelt utasaimat, hogy a kocsi fedélzeti számítógépe jobblétre szenderült, kérem hát, énekejük el emlékére Mozart- Verdi- Brahms Requiemjét (amejiket többen tudnénk), majd tolják meg a kocsit, mert az éppen szakaszhatáron állott meg!" Nem, Szindbád, hét tengerek, három óceánok rettenthetelen hajósa sose mondotta volna ezt. És mégis, leszállt, s hátulról addig tolta a könnyű kis acélpondrót, míg az erőre nem kapott, s le nem kezdte gyorsulni a Földet. A kocsi végéről keményen alácsüngő piros-fehér fémkorongba, valami zárjelzőtárscá-ba kapaszkodott- a kocsi tovább gyorsult, s a tárcsa- napkelte-nyugata téli pusztaság, a Duna, Balaton felett, kezében maradt. Mosolygó ledér leán- s asszonyi arcok keringtek Szindbád szeme előtt, fehéren mint fauesz elrendelő-kapcsológombja (irodai készüléken), s vörösen, mint a szemafor fénye, ha már meghaladta az EC. Álom-álom, szent, ledér álom, jöjj hát! Érd alsó kettőn teher zárt le- kereszt nem lessz egy ideig, van hát időm, a fékezett gép alatt hogy felébredjek, mint Sopron-Déliben a részeg, be szerencsés is volt, hogy nem siklott felette, miután megállt, pedig ott már megtörtént az is. Elsívni akrt egy cigarettátt, azonban csak durrantyút talált. Jó lessz ez is, s rágyújtott.
 Elaludt hát Szindbád, s fölbredt. Kezében kereste még a piros-fehér fémkorongott- mily jó volna csillag helyett napot rakni a karácsonyfára! De vajon mit is jelenthet ez az álom, tud e vaj bármit is mondani Mázsavár Béla? Odáig még csak-csak megvan hogy "Déli Vasút: jegyzi valamely fürdőhely mihamarabbi meglátogatását", "Tolatás emberi erővel: jegyez anyagi gondokat, szükséges munkálatokat", zárjelzőtárcsa: "Ha látod: tedd meg lutrin: 52. Hiányát ha észleled: 89; 37.". Node ha kezembe marad? Függelék: "Amenyiben bármi különös eseménynek jelentést tulajdonítanánk, de annak jelentését a könyv nem tudná: tegyük meg azon hajnalnak havát, napját, mikor az álom történt."- tehát 12; 23. Hanem azt az üveget, mi úgy zörgött, mint Ik415 üvegparavánja Kecskeméti utcán, valahol mindig őrizgetem én. Talán valamely paksaméta gótbetűs Siebenberger Zeitung közt? No nézzük csak. Valami kis kartonlapocska akadt Szindbád kezébe- keményebben csengett az, mint jóféle kártyalap, miken hosszú téli estéken jó döbröközi vegyes mellett idézték föl a helvét szabadságharc történetét. Keszőhidegkút-Gyönk; gyorsvont; 500km felett... 1989.DEC.23-olvasta hátlapon a vasbélyegző lenyomatát.
 1989 karácsonya! Micsoda idők is voltak azok! Akkoriban kezdtek a mindenféle mozdonyok numerusai mellé fekete lapocskákat ragasztani, mintha csak egy réges-régi ősz halottaira emlékeznének (igaz a "Moszva tér"-filmcsoda julius hatodikát idéző jelenetében sem díszlettek csillagok a kék szili-mozdonyok homlokán- mint az jó lovakon szokott volt). Nyolcvankilenc karácsonya! Zetor vitte Kisszénás-Kondoros személyét: páncélpót meg pakli (a Dnz-k nemzetségéből), s Gyönyös- Vámosgyörk közt talán még leó ingázott- három éve űntek még csak el a bivalyok! (Szindbád falucskája közelében, a távolabbi vasúton még két s fél éve is az vitte a tolatóst. Annak a szombatnak hajnalánn nem fogta már be egyetlen lovát a szánba- öreg bölcs csacsiját, Petőfit sem, be jól is tette a Naplovag utcájában a rádió elnőke, mit a Petőfiből csinált- most már igazán méltó régi szép-nagy híres nevéhez: se nem élő, se nem holt (már szegény csacsi is az)- hol vagy már falumfia, te-MR-nagy barátja, te, hírhedt nagy fasiszta! No, síléceket csatolt hát, s kertek alatt, a hó alatt elsőbálos leányzó módjára alvó földek felett repült a sí, s fél ötre érkezett meg a kis elágazóállomásra. Megvette jegyét, majd síszerelését összecsomagolta, s küldeményként feladta a sót-felőli szomszéd állomásra. Piros mozdony kis piros kocsit vitt magával három megálón át. Adorjánpuszta- itt született Takó doktor,- s fél órát várt Tamásit, a kis fürdővároskában. A napfölkelte numeró 38532-n érte utol valahol Enying előtt. Szerette Szindbád a személyvonatokat, gyors-vonatokat, de legjobban azért mégis a tolatós vegyes-vonatokat kedvelte. Minden állomáson várta azt egy-két-töb kocsi, vagy éppen le kellett adni, s míg az állomás vasutija a tolatás módjairól rendelkezett, idogáltak, eszegettek (bár a magyar étvágya már csak olyan mint a mágnesretesz- 5 km/ó alatt semmiképp sem működik- de afelett!) kártyáztak a pasasérok, Szindbád a főnökök feleségeinél tette tiszteletét, főnöki lakásokban, baromfiudarokon. Nyolc óra 21 perckor indult Lepsényből Nagykanizsára óra52 számú gyors. Legelőször érinette Siófokot, hol Karinthy halt meg cipőfűzés közben, majd jött földvár, hol a kulturház ócska szinpadán mos talán senki sem lép föl, majd egy kis állomás, 52 éve volt akkor, hogy a kezelő teher 127-876 G-kocsija halálra gázolt valami írót, igaz nem volt akkor még sem második vágány, sem pedig KÖFI. Szindbád elnézte, mint pihenhetett nagymagyarország térképe alatt, majd felnyitotta a farostszín asztalkát, mit mint Ax-t, Bx-t, Btx és MD ölelt körbe gerleszínre mázolt vas. zsákjából előemelte karbid utiszamovárját, üzemkésztre szerelte, s mire megérkeztek a szomszéd állomásra- itt valami színészt gázoltak úgy tizenkét éve,- már be is gyújtota, mint az Istvántelki Fabrikában szokták a búvárt. Fenyvesen elzötyögött a bereki ÁG állomásocskája mellett, nemsokára Balatonszetgyörgyöt szállott át, majdpedig Keszthelyet várt kilenc percet- ugyan, mire is elég az? Egy jó serre, talán- de persze, csak ha nem csiga szülte a kocsmárost, bár örülhet ezen a szombaton egyetlen fizető vendégének is! De a korzózó polgárasszonyokat, s leányaikat bizony nem láthatja. Tapolcán két óra. Hej, ha most volna a nevezetes tapolcai szüret! Az asszonyok-leányok csak úgy taposták a bogyókat, mintha nem is csak uruk inna majd levükből, dalolva, víg kéjjel! Hej, vajon milyen íze a bornak, ha nemleánylábak taposták a szöllőt? S volna e akkor értrlme egyáltalán élni? Német nők lába nyomát kereste Szindbád az aszfalton, vajon miért is szeretik a németek olyan nagyon  a Plattensee-t? A postáskisasszonytól Sóti Néplapot kért, azonban az még nem is hallott róla 8igaz, hogy még a Sopron-GySEV pályaudvar kioszkjában is lehet kapni, nomeg Sótról Tapolcára- Sopronba egyáránt szokott volt gyors járni. Végül Egy trafikáriusnál találta meg Szindbád a sóti sajtó remekét.
 -Tudja nagyságos úr, a 2 sóti lap hozta le ősidők óta 7 megye 1 éves báli tervét, én ezt jól tudom, s így mind a Néplapot, mind a Kuriert járatom.
 A kék kocsik mint kunsági pásztor cseréppipája, gőzöltek, nem csodálta volna Szindbád, ha a veressapkás vasuti tavasz-zöld lámpát lóbálva bocsátotta volna útjára vonatját, s az esetleg egyenest a pokolba avagy mennybe szált volna, mikor hogy sejtette Szindbád. A tó jegén fakutyázók, korcsolyázók, a parton forraltbor, gesztenye, az útátjárókban, állomásokon vígan intenek a Pestre távozó utas fele- ugyan, ki is volna oly botor, hogy Budapesten töltse a karácsonyt? elbúcsúzott Szindbád a Balatontól, s miután áthaladtak a setét balatonakarattyai alagúton, olvasni kezdte a Sóti Néplapot. ej, mi a kő!" 1990 januárjától, emlékezvén az először 1872-ben megjelent Sótvárosi Közlöny-re, nevünket "Sóti Közlöny" re módoaítjuk.- Ezzel egyidőben német nyelvű társlapunk neve "Siebenberger Zeitung"- micsoda Mucsa! (És ezen most nem segít, hogy így az első vidéki TV-adó, úgy az első vidéki TV-adó! Állítanák inkább vissza a villamost, ha olyan nagy perszepolisz, no jó, lehet hogy túlzás, de ha egyszer a Népszabadságnak jó a neve, a Sóti Néplapot mit zavarja? Székesfehérvárott átszállás, majd Érd-felsőn másfél óra várakozás. Nem, ma igazán nem kéne Budapestre menni, 17 éve ment végig az utolsó villamos a Rákóczi úton, Erzsébet hídon, 17 éve nem jár már átkelőhajó Batthiány tér- Kossuth tér között, hej, átkos 1972 dec 23, talán akkor szenvedett ki Budapest... Pusztaszabolcsot átszállás személyről Somogy expresszre, no ide egyrészt pódjegy kell, de még nem is selyem hernyó vitte- óh, ti boldog BVmotok, mért vagytok ti csak hárman?- nem mintha jobban szeretném én akkor az IC-t hanem hogy mégiscsak szebb volna! Sárbogárdtól Bátaszékig 383-as gyors, bátaszékttől UD-ig pedig már meg is van a DEC 23-ra tervezett szakasz. Öt órőt várni arra a hajnali személyre! Ezek azok az éjszkák, mikor férjek bosszút szoktak álni felességük gaz csábítóján, avagy a fűtőházban a frissjavított szergej motorját vízpróbázzák. csodás időtlensé! holnap ijenkor már éjféli misére készülődnek a falusi, belvárosi, teréziavárosi templomokba- taln a három hollót is otthagyják örök vendégei, útra kell Ó utcai ház, Józsefvárosban a Chonti utca. Ma még azonban nyitva tartanak mindenféle italmérések, veszek is két üveg barackot, egyiket karácsonyra.
 Na, másnap reggel aztán csak hazaértem, s azt az üveget valahova ide rejtettem, no- nézze meg az ember? Na, csak nem ez- holdfehér üveg csillant a papirosok közt- boldok karácsonyt, Szinbád!

      Vége (ide akaszd a zárjelzőt!)
     szerk mgj.: úgy számolom, eddig már 52kb lett elfogyasztva Szindbád útjaira...